Igazin

Hogyan éljünk Igazin?

Ingyenesen letölthető motivációs napló, edzéshez - I. rész

2016. október 30. 10:54 - Igazin

Ebben a naplóban összekapcsolódik a sport és az önismeret, a mozgás és a tudarunning-573762_1280.jpgtosság. Szeretettel ajánlom minden kezdőnek és újrakezdőnek, olyanoknak, akik szeretnék a
teljesítményüket növelni, illetve azoknak, akik küzdenek a kilókkal, de eddig nem jártak sikerrel! De elsősorban azoknak az embereknek ajánlom, akik sosem adják fel, mindegy, hogy hány kudarc van a hátuk mögött!

Igazin Napló I. rész

Részlet a naplóból:

"Ha sikert szeretnénk elérni – legyen szó bármiről – előre meg kell dolgoznunk érte. Végső soron fizetést sem úgy kapsz, hogy küldenek neked egy összeget, aztán vagy dolgozol érte, vagy nem. Tehát, olyan nincs, hogy komoly eredmények csak úgy az ölünkbe hulljanak és nem is érdemes rájuk várni. Az élet, amelyet most élsz, annak a tükre, hogy eddig mennyi áldozatot voltál hajlandó meghozni, mennyire voltál kitartó, és mennyi energiát fektettél saját magadba. Egy pillanatra se keseredj el, ha nem vagy megelégedve magaddal, mert csak rajtad múlik, hogy változtatsz-e ezen. Ne úgy fogd fel, hogy végérvényesen ez van, és kész, hanem tekints a jelenlegi helyzetedre egy állapotként, amit nem is olyan sokára meg fogsz haladni!

            Elég szomorú, de a legtöbb embernek fogalma sincs, hogy milyen rendkívüli jelentősége van a tudatosan kitűzött céloknak. Az emberek kevesebb, mint 3 %-a írja össze a céljait, és kevesebb, mint 1%-uk veszi elő őket rendszeresen. És, hogy miért nem tűznek ki célokat az emberek?

  • Sok ember komolytalan és inkább a szavak, mint a tettek emberei. (Leírni a céljaidat és folyamatosan ellenőrizni hol tartasz a megvalósításukban, tettnek számít!)
  • Nem vállalják életükért a felelősséget.
  • Lelkük mélyén értéktelennek, sikerre méltatlannak tartják magukat.
  • Nincsenek tudatában a célok fontosságának. (Szerencsére, ez Rád már nem igaz!)
  • Nem tudják, hogy kell célokat kitűzni. Ugye ez nincs benne a köznevelési törvényben. (De a mai napig várok rá, hogy hasznosíthassam a forgatónyomatékról, kovalens kötésről, és az egyes éghajlatokon megtalálható növényzetekről tanultakat.)
  • Félnek az elutasítástól, bírálattól. Gyerekkorodban bizonyára veled is előfordult, hogy kinevették az álmaidat. Lehet, hogy a szüleid jóindulatból ábrándítottak ki, hogy ne csalódj nagyot. A végeredmény sajnos ugyanaz: ezek az élmények igenis befolyásolják az önmagunkhoz és a célok kitűzéséhez való viszonyunkat. De a megoldás egyszerű! Ne fecsegjük el mindenkinek a terveinket!
  • Félnek a kudarctól. Ez tart minden embert a komfortzónán belül. Ha ez gyerekkorunkba bejut a tudatalattinkba, akkor könnyen visszavethet az ambícióinkból. Kudarc nélkül azonban lehetetlen elérni a sikert! Thomas Edison 5000 sikertelen kísérlet után sem adta fel, hogy előállítsa az izzólámpát. Miután megkérdezték tőle, hogy miért folytatja, ha ennyiszer kudarcba fulladt a próbálkozása, azt mondta: „Egyáltalán nem vallottam kudarcot, sikerült 5000 olyan utat kiderítenem, amely nem járható. Ez 5000 lépéssel közelebb vitt ahhoz, amely járható lesz.” Vagyis egy kudarcban a tanulságot keressük, mert hozzásegít minket az eredmények eléréséhez! Aki sikeres akar lenni, készüljön fel, hogy kudarc is fogja érni! Ezeket viszont innentől kezdve nevezzük inkább értékes tapasztalatnak, vagy átmeneti nehézségnek!

Összegezve: ahhoz, hogy az álmaink megvalósuljanak, először össze kell szednünk a céljainkat. Lélekben el kell fogadnunk, hogy az elérésük hosszú fejlődési folyamat, és mint minden fejlődésben, ebben is lehetnek megakadások vagy plató (stagnáló) szakaszok. A megoldást akkor fogod elérni, ha nem adod fel! És én tudom, hogy nem fogod!"

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://igazin.blog.hu/api/trackback/id/tr1811914901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása